A titkok ereje - 2. rész

Jó olvasást mindenkinek :D

- Elkéstél! – dühösen néz rám. Leül az asztal mögé, és azt hiszem, most először jobban félek tőle, mint Gates-től bármikor.
- Tudom, és sajnálom – lehajtott fejjel kérek bocsánatot.
- Büntetésből, az összes papírmunkát várom reggel 9-re az asztalomra – a hangja kemény, és ellentmondást nem tűrő, én mégis megpróbálkozom.
- Micsoda? Az csak úgy sikerülhet, ha bent maradok éjszaka. Gyermekeim vannak. Haza kell mennem. Nem maradhatok itt.
- Akkor vidd haza a papírokat. Otthon is meg tudod csinálni.
- Kérlek, ne csináld ezt velem – váratlanul egy könnycsepp buggyan ki a szememből. Mély levegőt veszek, és még mindig, egyre jobban remegő kezemmel letörlöm. Nem szólalok meg. Nem tudom, hogy, látta-e, hogy mennyire rosszul vagyok. Szédülök is egy cseppet. Elindulok az ajtó felé, majd a kezem ráragad a kilincsre. Nem tudok megmozdulni. Azt hiszem, hogy megmerevedtem.
- Liv kicsim! Mi a baj? – anya a hátam mögé rohan, és megtart – Te jó ég, remegsz.
- Sajnálom. Úgy sajnálom, hogy elkéstem. Csak… - nem tudok egy ép kéz láb mondatot összerakni.
- Gyere, ülj le – a kanapéhoz segít, és leülök.
- Jason és én, mostanában nem volt úgy együtt. A gyerekek és a munka az összes időmet felőrli, és nem is tudom, hogy mikor volt, hogy együtt reggeliztünk és vacsoráztunk egy napon. Kimerült vagyok és ideges. Reggel lett volna időnk, amíg a gyerekek aludtak, de aztán Joh felébredt és… nem bírtuk befejezni – úgy érzem, kezdek megnyugodni. A remegés is alábbmaradt.
- Nyugodj meg szívem….
- Remélem jó volt az estéd, mert én tekintettel voltam arra, hogy anya is vagy és hogy tudj egy kicsit egyedül lenni a férjeddel és ünnepelni. Most megyek, mert a főnököm sok munkát osztott ki rám – felállok és most meg már dühösnek érzem magam. Már csak azért is megcsinálom a hülye papírmunkát.
- Liv… Kicsim… - feláll a kanapéról és utánam szól.
- Kapitány! Ha megbocsát végezném a munkámat – azzal kimegyek és már le is ülök az asztalomhoz. Rezzenéstelen arccal dolgozok. Egyik papírt a másik után. Fáj a kezem a sok írástól és gépeléstől. Fáj a szemem és ideges vagyok. Hiába iszom egyik teát a másik után nem tud megnyugtatni. A telefonom is sms-t jelez, és úgy döntök annyi pihenőt engedélyezhetek magamnak, hogy megnézzem ki írt és visszaérjek.
„Egy ebéd a csodálatosan jóképű férjeddel? ígérem, este bepótoljuk a reggeli elmaradt dolgokat. Szeretlek. Jason”
Egy nagyot sóhajtok, de igyekszem, hogy az arcomra ne üljön ki az érzelem. A csalódottság, a düh, a frusztráció és a fáradtság. Gyorsan válaszolok neki.
„Sajnálom. A kapitány egy házsártos boszorkány lett. Annyi munkát adott a késésért, hogy egész éjjel dolgozhatok. Alighanem ma nem pótolunk semmit, úgy hogy nincs időm ebédelni menni. Sajnálom”
Küldés gomb és újra csak a munka. Ryan és Espo is hívott ebédelni, de azt is elutasítottam. Az egész mozgásom a mosdó és a pihenő felé terjed ki, még csinálok magamnak teát. Igyekszem belemerülni és arra figyelni, amire kell. Annyira sikeresen megy, hogy csak azt veszem észre, hogy sötét van. Nem bírok tovább koncentrálni. A munkaidőm letelt. Éhes vagyok, fáradt. Összeszedem a papírokat amik még hátra vannak. Anya még bent van. Reggel óta nem beszéltünk. Egy kicsit haragszom rá. Attól, hogy kapitány lett, nem kötelező olyan szigorúnak lennie, hogy rögtön megutálja mindenki. Nem felejtheti el, hogy ő honnan jött. És erre emlékeztetni is fogom, de nem most. A vállamra veszem a táskámat és a kocsimhoz megyek. Az útfárasztó, és monoton. Hiába kapcsolok rádiót. Alig bírom nyitva tartani a szemem. A fejem többször csuklik meg előre. Többször érzékelek kisebb sötétet, mígnem a sötét hosszabb ideig tart és a következő perecben észhez térít egy hatalmas csattanás a légzsák csapódik és a fejemet nekivágja az ülés támlájának. Éles fájdalom nyilall a fejembe és átölel a sötétség.
- Hölgyem! Hölgyem jól van? Már hívtam mentőt! – érzem, hogy valaki rázza a vállam. Egy férfi az. Előre nézek és egy villanypózna állított meg. A mobilom után kutatok. A gyorshívóval Jasont hívom, de alig vagyok magamnál.
- Mond, hogy hazafelé jössz – szól a telefonba mikor felveszi. Alig bírom a fülemnél tartani. Minden forog.
- Jason gyere értem. Összetörtem a kocsit…

- Liv mi történt? Hol vagy? – hallom, hogy ijedt.
- Nem tudom. Rosszul vagyok. Minden forog… - nem tudom tovább mondani. A telefon a padlóra zuhan én pedig a kinyílt légzsáknak feszülök. Alig tudom felfogni azt ami körülöttem történik. Érzékelem, hogy megjön a mentő, rendőrség. Kivesznek és megvizsgálnak, aztán közlik, hogy a kórházba visznek. Nagyon fáj a fejem és szédülök. Aludni akarok. Becsukom a szemem és már nem érzékelek.
Legközelebb a kórházban térek magamhoz. Jason a kezemet fogja, apa pedig egy széken ül. Alig bírom megmozdítani a fejemet. Rettentően fáj még mindig. Nem bírok ébren maradni, visszamerülök a sötét álomba. Mikor legközelebb magamhoz térek, újra hasonló látvány fogad csak most a férjem feje az ágyam szélén van és szunyókál. Az ujjaim mozgására ő is felriad.
- Liv – pattan fel és fölém hajol.
- Mi történt? – kérdezem és már eszembe is jut – Rettentően fáj a fejem.
- Hozatok fájdalomcsillapítót – szólal meg apa és kimegy.
- Egy szemtanú szerint elaludtál a kormánynál. A rendőrség hívott, hogy mi történt.  Agyrázkódásod lett és közölték, hogy kimerült a szervezeted. Egy hét kényszerpihenő és további, ha az llapotod igényeli. Kate pedig most megoldhatja a papírjait ahogy akarja. Amíg teljesen jól nem leszel nem mehetsz be dolgozni – azt hiszem haragszik anyára. Nem akarom, hogy haragudjon anyára.
- Ne haragudj rá. Tudja, hogy kimerült vagyok és én mégis dacból döntöttem úgy, hogy megcsinálom. Hol van anya?
- Nem mert bejönni. Úgy döntött otthon marad a gyerekekkel.
Nem tudunk tovább beszélgetni. Egy nővér jön be apuval és kapok fájdalomcsillapítót az infúzióba, a következő pillanatban pedig egy vesetálat tesznek elém, én pedig hányok. Mindent ami bennem volt. Bár jobbára csak folyadékot. A nővér megnyugtat, hogy ez csak az agyrázkódás következménye, de ezzel én is tisztában vagyok.
- haza akarok menni – sírom el magam. Aludni akarok. Az ágyamban, Jason karjaiba.
- legkorábban holnap délután Mrs. Grant – válaszol a nővér és kimegy.
- Nyugodj meg kicsim és pihenj – simogatja meg apa a hajamat – nálunk lesznek a gyerekek.
- Mond meg anyunak, hogy ne hibáztassa magát – suttogok mert az álom lassan megint utolér. Tudom, hogy anya magát hibáztatja. Még érzem, hogy a férjem óvatosan mellém ül és magához húz, aztán alszok is.