A titkok ereje - 3.rész

Itt egy újabb rész :) remélem tetszeni fog :) Jó olvasást :)

Reggel ismerős parfüm illat kelt. Ez anya illata. Elmosolyodok és hangokat is hallok. beszélgetnek.
- nem biztos, hogy jó, hogy itt vagyok – hallom anya kételkedő hangját.
- Nem hibáztat – ez már apa hangja.
- Figyelnem kellett volna rá. Okkal késett és tudatta velem, hogy kimerült. Az egész az én hibám…
- nem a te hibád – szakítom félbe. Jobban vagyok, de csak annyira, hogy nincs hányingerem. Ha meg mozdítom, a fejem még fáj és szédülök – de ne feledd, hogy nem mindig kapitány voltál és te is voltál kimerült nyomozó.
- Annyira sajnálom kicsim – könnyes arccal ül az ágyam szélére és arcomat simítja végig.
- Semmi baj. Csak egy koccanás és egy agyrázkódás. Nincs nagy baj – nagyolom el, pedig tudom, hogy az én beteg szívemnek ez pont több lehetett volna mint egy kis apróság.
- Liv – szólna rám Jason figyelmeztetően, de megemelem a mutató ujjam, hogy csendre intsem. Szerencsére, még így is tudom irányítani  a férjemet. Hagyom, hogy anya megöleljen. Óvatosan, mint egy porcelánbabát.

- Mennyi az idő? – kérdezem óvatosan.
- Reggel 10 óra körül van, miért? – válaszol Jason.
- A papírmunka, még nincsen kész – szólalok meg.
- Oh kicsim – anya lehunyja a szemét, majd egy könnycsepp gördül végig az arcán – majd valaki megcsinálja.
Megnyugodva döntöm a párnára a sajgó fejemet. Nem nekem kell.
- Te is tudod, miylen kimerülni. Össze egyeztetni a munkát a családdal. figyelni a gyerekekre, hogy minden rendben legyen, de ugyan akkor megmaradni annak a nőnek, akibe a férjünk beleszeretett és nem pedig azt mondani minden este, hogy „ne most, fáradt vagyok” – magyarázok óvatosan és tudja, mire célzok. Az ő házasságuk már veszélybe került és éppen egy hasonló dolog miatt. Én nem akarok oda jutni ahonnan nekik vissza kellett jönniük. Csend van, senki nem mond semmit.
- Fáradt vagyok – suttogok és lehunyom a szemem.
- Mi hazamegyünk anyáddal. Hívjatok ha kellünk – kapok egy-egy puszit tőlük és kimennek.
- Pihenj – csókol meg óvatosan Jason.
- Nem tudok. Nem feküdnél ide? Tudod, ahogy máskor is – nem kell sokat várnom. Már veszi is le  a cipőjét és úgy bújik be mellém, mint máskor, mikor kórházban voltam. A fejemet a szíve fölé fektetem és szívverése ütemes dobogására alszok el.
- Nem csinálunk ilyet többet rendben? Az óvoda azért van, mert napközben ott kell lenni – Jason suttogására riadok fel. De a fejem ismét nagyon fáj és még a szememet is képtelen vagyok kinyitni.
- De a mami csak akkor dódul med, ha itt vadok – ez Joh hangja és teljes meggyőződéssel állít valamit.
- Jason, nagyon fáj – nyöszörgök. A férjem kiszalad a szobából és csakhamar egy nővérrel tér vissza. Belém nyomják a fájdalomcsillapítót és perceken belül érzem a hatását. Már ki is merem nyitni a szemem. A kislányom angyalian ül az ágyam mellett és némán figyel.
- Már med dódultál? – kérdezi teljesen komolyan.
- Miért nem az oviban vagy? – kérdezem és erőtlenül simítok végig a kicsi fején. Johanna nyakát behúzva bámulja a padlót. Ez tipikusan a rosszat tettem nézése.
- Telefonált az óvónő, hogy nagyon rosszul van, fáj a hasa, menjek érte – kezdett bele a férjem, de a kislányunk már közbe is vágott.
- Nem is fájt a hasam, de med kell hod dóditsalak – teljesen meggyőződéssel és büszkén beszél, de aztán már megint lefelé hajtja a fejét.
- Johanna nem szabad ilyet csinálni – magyarázom neki.
Még egy ideig ücsörgött az ágyam szélén és csacsogott, aztán Jason hazavitte és szerintem mióta kórházban vagyok most voltam először egyedül. Abban az egy órában addig könyörögtem míg haza engedtek, így mire Jason visszaért felöltözve ültem az ágy szélén.
- Hát te? Megyünk haza? – kérdezi meglepetten.
- De nagyon gyorsan - óvatosan álltam fel – otthon akarok lenni.
Átkarolt és úgy sétáltunk ki lassan a kocsihoz. Csukott szemmel ültem, míg haza nem értünk. Ébren voltam, de látni, ahogy a dolgok elsuhannak mellettünk, gyomorfelkavaró érzés.
- Hol van Joh? – kérdezem meg csukott szemmel miközben érzem, hogy bekanyarodik és leáll a motor.
- Megjöttünk. Anyádéknál a srácokkal. MA még biztos nem megyek értük. Majd ha jól leszel, akkor holnap – átjön hozzám és segít kiszállni. Most nem szédülök. lassan sétálunk be és ott bent máris a karjába vesz és bevisz a szobába. A nagy ágyra fektet és eszembe jut mit is hagytunk félbe reggel mikor az én drága kislányom felébredt. Nem tudom lennék-e elég erős, hogy lefeküdjek Jasonnal, de egy csókra azt hiszem futja. A kezemmel elérem az inggallérját így sikeresen magamhoz tudom húzni. Csak egy sima csóknak tűnik, de Jason mélyít rajta. Olyan szenvedéllyel csókol. Még ennyi idő után is. Csak úgy sugárzik belőle, hogy szeret és ráadásul szerelemmel. Levegő hiányában kénytelen vagyok megszakítani a csókot.
- Nem tudom be tudnám-e fejezni, de félbehagyni nem tudnám, szóval jobb, ha nem folytatjuk – lihegem – sajnálom Jason.
- Semmi baj. Nem fogok ezért máshova futni. Szeretlek Liv – újabb csókot kapok, de most rövidebbet. bebújik mellém és magához húz. Nem alszok és mind a ketten csak fekszünk. Jólesik csendben lenni. Ritkán van itthon ennyire csend. A három gyerek folyamatos hangzavart csinál, de sosem bántam és nem is fogom. Fura érzés fog el. Megint nem érzem magam jól. Próbálok egy kicsit helyezkedni, de nem lett jobb. Felülök és akkor veszem észre azokat a tüneteket, amiket már egy ideje nem éreztem. Nem vagyok ideges, de tudom mi lesz és már ideges is vagyok. A levegőm fogy.
- Liv! – hallom Jason hangját, de már nem tudok válaszolni. Kapkodom a levegőt és megmerevedek. Jason gyorsan kapcsol és a táskámból előszedi a gyógyszeremet. A számba tuszkolja és már le is nyelem. Magához húz, és a hátamat simogatja. A szívverése és a gyógyszer együttes hatása megnyugtat. Könny szökik a szemembe. Régen volt már rohamom és ez most megviselt.
- Jól vagy? – kérdezi Jason aggódva.
- Már jól – szinte sokkosan bólintok. Az utolsó rohamom akkor volt, mikor terhes voltam Joh-val. Észre sem veszem, hogy a férjem felállt mellőlem, csak mikor már a víz zubog a fürdőben.
- Liv – érinti meg a vállam, hogy figyeljek rá – gyere, csináltam vizet.
 A fürdőbe sétálunk és elmosolyodok a látványon, ami elém tárul. Rögtönzött romantikus fürdő. A gyertyáim meg vannak gyújtva, a víz pedig hívogatóan gőzölög, sok-sok habbal.
Hangosan szisszenek fel, mikor a felsőt áthúznám a fejemen. A férjem segít, én pedig hagyom, hogy meztelenre vetkőztessen. A pillantása szinte éget. A vágy sötéten csillog a szemében.
- Még mindig nem vagyok elég erős, hogy bármit is végigcsináljak, de örülnék, ha csatlakoznál hozzám – suttogom és lassan vetkőztetni kezdem. csak pár gombig jutok az ingjén, mikor elkapja a csuklóm. Ijedten nézek fel. Már nem kíván? Könnyek szöknek a szemembe, de nem engedem ki.
- Ha folytatod, nem tudok megállni – suttogja én pedig megkönnyebbülök. Mosolygok, mikor maga folytatja, én pedig csak nézem. Mindketten beszállunk a vízbe. Hátamat a mellkasának döntöm és élvezem ölelő karjait és a víz melegét. Rettentő kimerültnek érzem magam. A fejem lüktet, de nem szólok. Nem akarok kiszállni. Jason keze lustán a hasamon köröz. Mutatóujjával a sebhelyemet simogatja. Furcsa, hogy már egyáltalán nem zavar, hogy ott van. Pedig volt idő, mikor még Jason előtt is takargattam. A keze lejjebb csúszik és elakad a lélegzetem, aztán pedig megáll a másik sebhelyen, ahol a császármetszés helye van.
- Emlékszem mikor még itt volt bent – tenyere a hasamra simul és tudom, hogy a kislányunkra gondol.
- Féltem az utóbbi időben, hogy keresel valakit – mondom ki félve.
- Ugyan – hátrébb hajtja a fejem, hogy meg tudjon csókolni, aztán folytatja – miért keresnék mást? A gyerekeim anyja vagy, a feleségem, a szeretőm, akit szeretek. És a szexi tested még mindig beindít.
Az utolsó mondatnál felnyögök. Komoly elvonási tüneteim vannak már. ÉS a fenekemnél érzem, hogy bizony neki is. Szeretem mikor Jason ilyen nyílt, azt meg még jobban, hgy ezt az oldalát csak én ismerem. Nemsokára kiszállunk a kádból, és az ágyba fekszünk. Ez az éjszaka is eseménymentesen zajlik.